of Sommerville
Beagle Kennel
Alapítva: 2006

A Beagle eredete

A beagle a kopók egyik legősibb fajtája, melynek jelenlegi megjelenését Angliában alakították ki. Elnevezése valószínűleg méretéből adódik, a kelta, óangol beag, begle szóból ered, melyre a legkisebb kopófajtaként rá is szolgál. Már a III. századi krónikák is említenek olyan kutyát, melyet apróvadas vadászatra használtak. A fajta neve a 15. században bukkan fel először írott szövegben, később többek között Thomas Bewick ír 1790-ben a legkisebb kopóról, mely fáradhatatlan a vadászatban és ugatása lágy, dallamos. Közvetlen őse nagy valószínűséggel a 17. században kitenyésztett harrier /nyulászó/ kopók között keresendő. Ezen kopók számtalan különböző fajtájának összeolvadásából létrejött néhány fajta egyik lehetett a beagle közvetlen őse. Hazájában jellemzően nyúlvadászatra használták, párban vagy kisebb falkában. Az idők folyamán azonban fokozatosan megváltozott a vadászat célja, átalakult a beagle falkás vadászat, a beagling. Míg korábban az élelemszerzés, napjainkra az elsődleges cél a sport lett, a zsákmány elejtése helyett a mozgás öröme. A beagling Anglián kívül az Egyesült Államokban is igen elterjedt, ahol a kedvező körülmények miatt /hatalmas, szabad területek/ a mai napig sokan űzik. A vadászat eredeti céljának megváltozásával átalakult maga a beagling is. Ott ahol lehetőség van e neves sport űzésére /Magyarországon tilos a kopózás minden formája/, ott a beagle tulajdonosok egyesületbe tömörülve területet bérelnek, ahol nyulakat tenyésztenek. A versenyeken a beagleket párokba sorsolják, és úgy engedik a nyúl nyomába, viszont nem cél, hogy a nyulat el is kapják. A bírók a kutyák munkájának pontosságát, stílusát értékelik, figyelembe véve, hogy a nyomról bármikor visszahívhatónak kell lenniük, és a kettő közül a jobb jut tovább.

A Beagle megjelenése

A beagle népszerűségét részben sokszínuségének köszönheti, hiszen nincs két, akár csak látszólag is, egyforma belőle. Változatosságának forrása a fehér szín egyedenkénti igen eltérő aránya. A szín-skála egyik végén a szinte teljesen fehér, egy-két halvány cserszínű folttal ékesített példányok, a másik végén pedig azon egyedek találhatók, melyeknek csak a farkuk vége és mancsuk fehér. A beagle standardja csak a farokvég kötelező fehérségét írja elő, melynek oka, hogy éneklő ugatásán kívül csak az izgatottan remegő farokvég árulja el a nyomon lévő beagle helyét a magas fűben, aljnövényzetben. Alapvetően bicolor és tricolor beaglet különböztetünk meg. A tricolor vagy háromszínű beaglet fekete háttakaró és cserszínű fej és végtagok jellemzik, fehér foltokkal a fejen, a hastájon és a farokvégen. Fontos megjegyezni, hogy nincs semmiféle előírás a három szín elkülönülésére, arányára vagy árnyalatára. Ez nem véletlen, ugyanis a színek aránya életük során folyamatosan változik, a fekete-fehéren született kölykön csak később alakulnak ki a világosabb foltok. A fekete és fehér szín mellett megjelenő harmadik szín a világossárgától a cser-színig, a téglavörösig bármilyen árnyalatot felvehet. Érdekes ugyanakkor, hogy azokat a beagleket is tricolornak nevezzük, melyen csak egész minimális, épp csak egy foltnyi, fekete szín található. A bicolor vagy kétszínű beagle-ken a fehér mellett csak a cserszín van jelen. Sokan nevezik fehér-aranynak is e színtípust, hiszen a cser-, sárgaszín árnyalata emlékeztet a golden retriever színére. A bicolor egyedeknél is igaz, hogy a sárga szín árnyalatára, élénkségére és elhelyezkedésére semmilyen előírás sincs, kivétel, hogy a farokvégnek mindenképpen fehérnek kell lennie. Születésükkor a bicolor beaglek teljesen fehérek a sárgásbarna foltok csak késobb alakulnak ki.

A beagle tartása

A beagle intelligens, jó idegzetű eb, melyet végtelen türelem és a gyerekek rigolyái iránti megértés jellemez. Engedelmes, könnyen tanuló, legendásan szelíd fajta. Kiváló tulajdonságai az évszázados tudatos tenyésztői munka eredménye. Korábban a kennelekben nagyszámú kutya élt együtt, így kiemelt szempont volt az agresszivitástól teljesen mentes és a falkarangsor iránt érzéketlen egyedek tovább tenyésztése. Sokoldalú jó tulajdonságainak hála (jó orrú, kiváló tájékozódó képességű, nyugodt, kiegyensúlyozott és kitartó), a legkülönbözobb tartási igényeket is kielégítheti. Fontos azonban megjegyezni, hogy későn érő fajta, ezért ne bánjunk vele soha igazságtalanul, ne bántsuk soha. Gyorsan és könnyen tanul, feltéve, hogy pozitív megerősítést kap. Ez alatt azt kell érteni, hogy a túlzott fegyelmezés, a következetlenség a beagleből konokságot, makacsságot válthat ki. Sok gazda, pláne az „újkutyás” gazdák panaszkodnak arra, hogy kutyájuk nevelhetetlen, a fejükre nőtt. A probléma minden esetben a gazdában, illetve környezetében keresendő. A következetlenség (a gazda leszidja, a gyerekei megszeretgetik), a kutya folyamatos büntetése felébreszti a beagle konok énjét, melynek nagy hasznát veszi a vad követésénél, de kellemetlen lehet családi környezetben. Bár ezt a gazdák nem szívesen látják be, de ilyenkor nem a kutya a hibás. A nevelése során viszont a pozitív megerősítések segítségével szinte bármire megtanítható, egy dolgot kivéve: a beagle soha nem lesz házőrző. Jelzi az idegent, aztán alaptermészetébol fakadó kedvességétől hajtva farkcsóválva szaglássza és ugrálja körbe. Méretének, jellemének illetve a betegségekkel szembeni nagyfokú ellenálló képességének köszönhetően akár lakótelepi lakásban is könnyen tartható. Rövid, erős szőre könnyen tisztán tartható, fejének bájos külsőt kölcsönző füle pont akkora, hogy még ne húzza a földön, és ne lógjon bele az ételébe. Egy dolgot azonban tudomásul kell venni: a beagle nem öleb, hanem igazi sportkutya, igazi kopó. Nem kell félteni, hogy a gyerekek túlzott szeretetükben agyon nyomják, ugyanakkor igényli a mozgást a „vadászatot”. Nagyon sok gazda elköveti azt a hibát, hogy engedve könyörgő tekintetének és feneketlen bendőjének megetetni ahányszor csak „hozza a tányérját”, miközben a megfelelő mozgásról már nem tud gondoskodni. Ezek az egyébként elegáns kutyák az évek során fokozatosan elhíznak és sétáltatásukkor igen lehangoló látvány nyújtanak.

161 d sz. FCI-standard (81987. VI. 24.) FCI-VI. fajtacsoport, kopók és vérebek (kivonat)

Általános megjelenés

Robosztus, szilárd felépítésu kutya, durvaságot nélkülöző képességek jegyeit hordozza.

Jellemző tulajdonságok

Elénk kutya, melynek legfontosabb feladata a vadászat, elsősorban nyúlra nyomkövetéssel. Bátor, nagy aktivitással, kitartással és céltudatossággal rendelkezik. Óvatos, értelmes és kiegyensúlyozott vérmérsékletű.

Természet

Szeretetre méltó és éber, nem mutat sem agresszivitást, sem félénkséget.

Fej és koponya

Elég hosszú, erős, de nem durva, szukáknál finomabb, ráncoktól és redőktől mentes. A koponya enyhén boltozatos, mérsékelten széles, enyhe fejtetővel. A stop jól kifejezett és hosszában kettéosztott, a nyakszirt és az orrhegy között a lehető legegyformábban. A pofa nem vágott, az ajkak mérsékelten lelógóak. Az orr széles, lehetőleg fekete, de világosabb színű kutyáknál megengedett a kevesebb pigmentáció. Az orrlyuk tág.

Szemek

Sötétbarnák vagy mogyorószínuek, elég nagyok, nem mélyen ülőek vagy kidülledők, egymástól jó távol vannak, szelíd, megnyerő arckifejezést sugároznak.

Fülek

Hosszúak, végük lekerekített kinyújtva csaknem az orr hegyéig érnek. Alacsonyan tűzöttek, finom szerkezetűek, és tetszetosen lógnak a pofák mellett.

Száj

Az állkapcsoknak erőseknek kell lenniük, tökéletes, szabályos és teljes ollós harapással, azaz a felső fogak hézag nélkül zárnak az alsók fölé.

Nyak

Megfelelő hosszúságú, biztosítva a kutya számára a nyomhoz való könnyű lehajolást, enyhén ívelt és enyhe lebernyeget mutat.

Törzs - farok

A felső vonal egyenes és vízszintes. A mell a könyök elé ereszkedik. A bordák jól íveltek és jól hátraérnek. Az ágyék rövid, de jól kiegyensúlyozott. A lágyék erős és rugalmas, túlzott felhúzottság nélküli. Izmos, középhosszú. Magasan tűzött, vidáman hordja, de nem kunkorítja a hát fölé, és tőből nem hajlítja előre.

Járásmód - mozgás

Egyenletes, erőteljes a dülöngélés bármiféle jele nélkül. A lépés szabad, szemből messzire nyúló és egyenes irányú, heves mozdulatok nélküli. Nem mozoghat szorosan hátul, nem tipeghet és nem hurkolhat elöl.

Szőrzet - szín

Rövid, sűrű és minden időjárásnak ellenálló. A májszíntől eltérő bármilyen kopószín. A farok vége fehér.

Nagyság

Kívánatos legkisebb marmagasság: 33 cm
Kívánatos legnagyobb marmagasság: 40 cm